Nagy kihívás volt. Életemben először költöztem külön a családomtól, sőt a szülővárosomtól. Százötven kilométerrel arrébb, a fővárosban kezdtem meg az egyetemi tanulmányokat. Lakóhelyem pedig a Nagytétényi Úti Kollégium lett.

Vonattal indultam új életembe. A koleszos gólyatábor ifjú szervezői azt ígérték, a pályaudvaron várnak majd. ’Keressétek Keanu Reeves-t a peronon!’ – írtak valami ilyesmit. A koncepció tudniillik az lett volna, hogy a közkedvelt színész kartonfigurájával fogadják a friss beköltözőket. Ehhez képest semmivel se fogadták – ígéretük dacára basztak kijönni elénk. Hiába: az élet nem habos torta.

Nagyvárosi közlekedésben rutintalan lévén, tanácstalanul tébláboltam a budapesti pályaudvaron, ötletem se volt, hogy milyen irányba menjek és mire szálljak föl. Valami csoda folytán belebotlottam egy velem egykorú srácba, aki szintén a Nagytétényi Úti Kollégiumba tartott. Felszálltunk egy vonatra, ahol viszont az derült ki, hogy nem ártott volna újabb jegyet vennem (ő vett). Végigstresszeltem az utat, amely szerencsémre kalauzmentesnek bizonyult.

Végre megérkeztem a Budatétény megállóhelyre, és itt kezdődik a következő sztori.