Kezdetek[szerkesztés]

Először Anonymus említi, Szarvashalom néven. A tatárjárás előtt a (Székes)Fehérvárról, illetőleg Csepel-szigetről, Csongrád, Bődi-rév, Szentes és Mező-Túr irányába, a Biharra vezető nagy országút e Szarvashalomnál ment át a Körösön, s azért a névtelen író a Bihar ostromára induló magyarokat is a »Mons Cervinus«, Szarvashalom mellett úsztatja át a Körösön.[3]

A névtelen író feltűnő magasságánál fogva a halmot Monsnak, azaz hegynek nevezi.

Időnként, pl. az 1290-ben előforduló Szarvashalom alatt nem ezt a települést, hanem a Szolnoktól északnyugatra, Újszász mellett esőt kell érteni.[3]

Jóval később e szarvas-halom mellett egy kis község keletkezett.[3] Nem lehet pontosan megállapítani a régi Szarvas keletkezésének idejét, azonban bizonyos körülmények valószínűsítik a 13. század utolsó évtizedeit, amikor már állandósulni kezdett a település.

A hajdani Árpád-kori falu létét feljegyzés tanúsítja, amikor IV. (Kun) László két alkalommal is felüttette a királyi sátorát a szarvasi halmon: 1284. októberében és decemberben.[4] E halmon kelt azon két oklevele, melyeket a Fejér codex diplom. V. 3. 254 és IX. 2. 270. közöl.[4] Ezen időszakból fennmaradt írásos dokumentumok azonban alig tartalmaznak a település történetére vonatkozó egyéb adatot, mint az Ábránfy-, Maróthy-, Szilágyi-, Veér- és más családok birtokviszályaira vonatkozókat.

1461-ben az Ábránfyak tulajdonolták, amikor már Szarvasnak írják, de 1469-ben újra Szarvashalomnak.[3] Magának a községnek nagyon csekély határa volt, s így nem valami sokat ért, de jövedelmezővé tette a réve a Körösön, mely már 1469-ben létezett.[3] Ugyancsak ez évben a kis község négy (föld)birtokos között oszlott meg, s így aztán nem volt nehéz a 15. század egyik pénzes emberének, muronyi Veér Andrásnak 1471-ben az egészet megszereznie, legalább is zálogjogon.[3]

Török kor[szerkesztés]

Az 1552-64. évi összeírások szerint Szarvasnak egynegyed része volt a Veér családé, a többi háromnegyed részen az Abránffy-örökösök osztoztak meg, s mivel a Veérek itt levő birtoka szintén két részre oszlott, volt eset rá, hogy Szarvas nyolc földesúr közt oszlott meg.[3]

Szarvas lakosai

• 1552-ben hat;
• 1553-ban hét;
• 1556-ban 10;
• 1560-ban 12;
• 1562-ben 19;
• 1564-ben 16 kapu után fizettek adót. [3]

1562-ben 13 itt lakó jobbágynak (férfi) volt vetése.[3] Következő évben is csak 13 jobbágycsaládot írtak itt össze. A lakosok Demjén, Dóczi, Fekete, Fodor, Boldizsár, Nagy, Tót és Busi családneveket viseltek. 1557-ben a község mindössze 12 házból állt.[3]

Nem tudjuk pontosan, mikor került török kézre, valószínűleg Gyula eleste (1566) után. A török hódoltság idején Cserkesz Omer, későbbi gyulai szandzsákbég mivel a Gyula és Szolnok közötti út védelmére nagyon alkalmas pontnak találta a szarvasi nagy halmot, 1589 előtt hatalmas palánkvárat építtetett belőle. A halom a négy föld-bástyának megépítésére éppen elégséges földet adott, a Körös pedig a bástya mellett levő várárokba bőségesen ontotta a vizet.[3]

1595-ben a keresztények elfoglalták és szétrombolták, 1646 után a törökök újra felépítették, s védelme alatt a Körösön egy hidat is készítettek. 1685 vagy '86-ban a keresztények újra elfoglalták,[3] de a vár és a település elpusztult, a környék teljesen kihalt.

18. század[szerkesztés]

1710-ben Rákóczi hadvezére, Károlyi Sándor, újra fel akarta építtetni a várat, de ez már nem valósult meg.[3]

A település újabb történelme 1720-tól számítható, amikor a területet sok más birtokkal együtt báró Harruckern János György kapta, mint Öcsödhöz tartozó pusztát.[3] Ő főként felvidéki jobbágyokat telepített ide. 1722-ben benépesült a hely.[3] Az első betelepülő Valentik Pál volt, akit régebbi lakóhelyéről Osztroluczkának neveztek el. Az első évben letelepültek száma mintegy 300-at tett ki.

Harruckern János György pedig annyira megszerette az új községet, hogy mindjárt 1723-ban vásárjogot szerzett számára, s így Szarvas a mezővárosok sorába lépett.[3]

Szerencséje volt az új városnak, hogy a régi, kis szarvasi határ nem volt megállapítható. Ennek következtében a gyulai uradalom mindjárt a letelepüléskor átadott a lakosoknak két hatalmas pusztát: a kákait és a halásztelkit. Ugyanakkor a régi Décse falu határából egy részt Szarvashoz csatoltak.[3]

1726-ban a décsei pusztának azon részét, melyet ez időtájban Nagy-Décsének kezdtek nevezni, egészen a szarvasi lakosok kapták meg. Mikor ez sem volt elég, Harruckern Ferenc 1751-ben átadta a lakosoknak a kis-décsei pusztának is felét, 1754-ben pedig a hatalmas kondorosi pusztának felét, sőt hogy juhaiknak alkalmas legelőjük legyen, 1765-ben a Szarvastól észak-keletre, s mintegy négy mérföldnyi távolságra eső csejti puszta bérletével is őket boldogította.[3] Ezenkívül határperek segítségével is szerzett a gyulai uradalom Szarvas város számát egy kis területet. 1746-ban a túriaktól hosszú (10 évi) per után megkapták a régi Körös meder jobb oldalán levő földet. Ugyanekkor a kákai puszta és Szentandrás közt is felállították közmegegyezéssel biztos határjeleket. Nemsokára a halásztelki pusztán keveredett a város új határperbe a túri lakosokkal és birtokosokkal. Végre 1772-ben itt is úgy egyeztek ki, hogy Szarvas inkább nyert rajta.[3]

1773-ban már 337 telkes jobbágy; 326 házas zsellér; 304 házatlan zsellér; 50 iparos és két kereskedő család, vagyis mintegy 5095 ember lakott itt.[3]

SZARVAS: Elegyes Mezőváros Békés Várm. földes Urai B. Haruker’ Maradékjai, és Gróf Keglevits Uraság, lakosai katolikusok, és evangelikusok, fekszik Körösvize mellett, Nagyváradhoz 8 mértföldnyire. Hajdan nevezetesítette vóltt erőssége; most Tiszt. Thesedik Úrnak szorgalmatossága által épűlő gazdáskodást öregbítő Oskolája. Határja jól termő, legelője, Csejt, és Kondoros pusztákon elég, egy részét néha az áradás rongállya; fája, nádgya nints elég; piatza távol esik. 
(Vályi András: Magyar országnak leírása 3. kötet, 1796–1799)

19. század[szerkesztés]

Nagyban előmozdította Szarvas fejlődését először azzal, hogy 1801-ben a Körösön hidat építettek, majd 1834-ben a békési ág. ev. esperesség gimnáziuma ide költözött át.[3] Szarvas város földesurai, kivált gróf Bathyányi László, a társadalmi élet terén is hathatósan működtek Szarvas felvirágoztatásán. A Schröffl család kihalva, az ő birtokrésze a gróf Mitrovszky és gróf Eszterházy családokra szállt, s ennek révén ők is Szarvas város földesuraivá lettek.[3]

A 18–19. század fordulóján Tessedik Sámuel megalapította Európa első gazdasági (akkori nevén szorgalmatossági) iskoláját a városban. A nagy tudású lelkész felvirágoztatta a fiatal mezővárost, kidolgozta többek között a szikesek megjavításának módszerét, megismertette a város lakóival a kor legkorszerűbb földművelési technikáit is. Kiemelkedően fontos szerepet töltött be a településen a gróf Bolza család. Kastélyokat varázsoltak a Körös partjára, felépítették a szárazmalmot, létrehozták az Anna-ligetet, majd a Bolza Józsefről elnevezett Pepi-kertet, mai nevén a Szarvasi Arborétumot, ami manapság is Szarvas legcsodálatosabb és legismertebb látványossága. 1847-től a megye első nyomdája is itt működött.

1848-ban történt Szarvas közigazgatási újjászervezése, aminek során rövid időre rendezett tanácsú várossá lett. A szabadságharcban részt vett szarvasi honvédek száma egy 1849. december 4-i hivatalos kimutatás szerint 357 fő volt, de rajtuk kívül voltak még, akik a szabadcsapatokba, vagy a nemzetőrök közé álltak.

A kiegyezés után, 1872-ben, Szarvas elveszítette városi rangját, és csak 1966-ban kapta vissza. Az 1880–1893 közötti vasútépítés során csak szárnyvonalat kapott a település.

A szarvasi házak száma: [3]

• 1827-ben: 1611;
• 1850-ben: 1849
• 1899-ben: 4361.

A lakosság száma: [3]

• 1827-ben: 14 131 fő
• 1850-ben: 17 530 fő
• 1890-ben: 24 393 fő. Ebből 13,5 ezer tót (szlovák) nyelvű, 10,7 ezer magyar nyelvű, a maradék német, oláh (román) és egyéb nyelvű volt. [3]

20-21. század[szerkesztés]

Az első világháborúban a hivatalos adatok szerint 1153 szarvasi halt hősi halált. Emléküket hirdeti vitéz Székely Károly márványból és bronzból készült alkotása, az 1927. augusztus 28-án felavatott hősi emlékmű. A háború után bekövetkezett országos felfordulás súlyosan éreztette hatását.

1919 áprilisának végén, amikor a román megszállás már küszöbön állott, a menekülő Direktórium nagyobb mennyiségű élelmiszert, pénzt, ékszert, részvényeket, betéteket vitt magával; csupa olyan dolgot, amikre a községnek akkor a legnagyobb szüksége lett volna. A kétségbeesett lakosság akkor felszabadítóként üdvözölte az 1919. április 28-án bevonuló románokat, nem sejtve, hogy az 1920. március 2-ig tartó megszállást leggyötrelmesebb emlékei közé fogja majd sorolni.

A második világháború után az oktatás vált a település életének legfontosabb tényezőjévé, Szarvas ma fontos iskolaváros, a megye egyik kulturális központja. 2010. július 14. és 18. között itt rendezték meg a 8. Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozót.

Szarvas mellett található a Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági tábor létesítménye, amely 1990 óta évente ad otthont a JDC és a Lauder alapítvány rendezvényeinek.